Imádom. Heti rendszerességgel tudnám enni, ahogy az udon levest is. Eszméletlen könnyű elkészíteni, és nem csak könnyű, gyors is. Tulajdonképpen amíg az alaplé felforr, minden mást meg is csinálhatunk. Japánban a miso leves az étkezések szerves része, mellesleg egészséges is
Alapját a dashi elnevezésű alaplé adja, amit akár granulátum, akár folyékony változatban is használhatunk. Én keverni szoktam a kettőt.
Hozzávalók:
5 dl víz
folyékony, vagy instant dashi(vagy mindkettő)
2 evőkanál misopaszta(én közepes színűt szoktam használni, se nem sötét, se nem világos)
tofu
wakame alga
újhagyma
Olyan pofonegyszerű elkészíteni, hogy bármilyen kezdő “szakács” is megpróbálhatja. Tegyük fel a vizet a tűzre, és adjunk hozzá dashit. Én azért használom mindkét fajtát, mert a por az jó halas ízű, a folyékony viszont picit sósabb, így a 2 tökéletesen kiegészíti egymást. Azért nem írtam mennyiséget, mert mindenki a saját ízlése szerint ízesítheti. Én azt szeretem, ha intenzív és már nem érzem a víz “ízét”, de ne is legyen túl erős. Ha felforraltuk, vegyük takarékra a lángot, és tegyük bele a többi hozzávalót. A tofut vágjuk kis kockákra(kb egy felet) és egy kis maréknyi szárított wakame algát is. Ezt ollóval jó apróra szoktam vágni, mert a folyadékban úgyis hatalmasra dagadnak. Ezeket főzzük 1-2 percig. Tényleg nem kell tovább, csak addig, amíg az alga megpuhul. Egy tálkába tegyünk 2 evőkanálnyi misopasztát(ez is mehet ízlés szerint, de vigyázzunk vele, mert elég sós), majd a forró léből merjünk rá egy kis levet. Keverjük el, hogy feloldódjon. Én legalább 1-1,5 decinyi folyadékot teszek hozzá, hogy jó híg legyen. Ezután öntsük a levesbe, majd zárjuk el alatta a lángot. Keverjük össze, majd tegyük bele a vékony kis karikákra vágott újhagymát. Nincs is más hátra, csak kis tálkákba tenni és még forrón elszürcsölni
Jó étvágyat!

Szia Araniel!
Meg tudnád mondani, hogy te hol szerzed be a misopasztát illetve a dashit?
Szia!
Persze
A kedvenc beszerzési helyem a vásárcsarnokban lévő Ázsia Bt. http://azsiabt.hu/
Itt mindent megtalálsz, ami csak kell, sőt rendelni is lehet tőlük. Van még pár ilyen bolt Pesten, ha esetleg ez nem jó, akkor szólj
Wáá, hálás köszöneteimet rebegem. Majd az eredményről is igyekszem beszámolni. Sajna nem Pesten élek, de barátnőt majd elküldöm bevásárolni:)
Nagyon szívesen

Várom a végeredményt is
Én is csak ritkán jutok el ide, de akkor jól bevásárolok. Vagy neten rendelek tőlük, úgy még olcsóbb, mintha felbuszoznék. Még van egy cég, akit ajánlok: http://www.tokyoplaza.hu/ Tőlük még csak rendeltem, de ők is jók.
Hmm, azt hittem a misopaszta az alapja, és a dashi opcionális.
Az így magában nagyon tömény és sós lenne. Kell alá egy alaplé, amiben fel lehet oldani. Meg ugye a miso úgy simán elég tömör, mint egy májkrém, vagy mi