Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2010. június

Már régóta szerettem volna otthon kenyeret sütni, de kenyérsütőgép és idő hiányában nem nagyon volt hozzá kedvem. Az se tetszett, amikor gyúrni, dagasztani, keleszteni kellett valamit órákon keresztül. Nekem ilyenre nincs mindig időm. Szeretnék majd egyszer venni egy kenyérsütőgépet, mert lusta lány vagyok és tudom, hogy nekem ez nagyon tetszene.  Legalább dagasztani, keleszteni a cuccot. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Egy hasonlót már régóta terveztem, de sosem jutottam el a piacra, hogy egy másik hozzávalót megvegyek(rebarbara), és sajna a házi is szó szerint elúszott Sheareréknél Herenden az árvíz miatt. Kicsit sok lett a szószom, de hát nem gond, majd sütök még mellé husit, de egy gombóc fagyira is simán el tudom képzelni. Na most aztán [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Idén már másodszorra voltam a múzeumok éjszáján Herenden. A szokásos programok voltak, de jól éreztem magam. Az a jó, hogy ilyenkor mind a múzeum, mind  a minimanufaktúra ingyenesen látogatható. Na nem mintha nem láttam volna már őket. Mindegy, mert érdekesek. Csináltam sok képet, de sajna nem mind jó, mert vagy nem tudtam vakuzni, vagy nem [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Egyik nap néztem, hogy milyen szépek a rózsák. Gondoltam lefényképezem majd őket málnázás után. Láttam egy csigát is, úgy döntöttem majd őt is, de előbb megdézsmáljuk a málnabokrokat, gondoltam úgyse szalad el A legjobb fotóalany

Egész bejegyzés elolvasása »

Esküvő utáni napon úgy döntöttünk, hogy nem lesz főzőcske, hanem grillezünk. Na jó, már előtte 2 héttel így döntöttünk Mivel pácolgatni se időm, se kedvem nem volt, így vettünk egy csomó előre pácolt husit meg kolbászt, ezek kerültek a tárcsára Nagyon fincsik lettek Mostanában csak a Metro-ban láttam, de van ott egy sajtos grillkolbász, ami [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Elég rég írtam(az előzőt leszámítva). Nem volt kedvem, se ihletem. Nem tudom mi van velem, nem sűrűn fordult velem elő ilyesmi, de mostanában valahogy nem ment. Volt jópár dolog amit blogolni akartam, aztán valahogy mégis elmaradt. Megpróbálom azért leírni, még ha unalmas is lesz…vagy kesze-kusza. Szóval ebben a bejegyzésben lesz sok értelem a recepten kívül [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Jucy máma és holnap vizsgázik, szóval hatalmas drukk, meg egy csomó szurok neki!!!!!!!!!!!!!! Hajrá csajszi, csak ügyesen! ^_^

Egész bejegyzés elolvasása »

És a heti termés utolsó darabja, vagyis a pénteki ebédem. Ötlet nem volt, most tényleg az utolsó pillanatokban döntöttem el, hogy mit készítsek. Egy biztos pont volt csak, hogy szedek egy kis borsót, kifejtem, és még így frissen harmatosan belekerül az ételbe. Olyan jó kis zsenge volt, hogy egy csomó szem szét is főtt a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Avagy, mi a maradék spárga sorsa. Na jó, nem is maradék, ebbe több került, mint a vajas spárgába Kicsit előkészültem már rá, így nem kellett semmit darabolnom, aprítanom stb. Bárcsak mindig lenne ilyenre időm, vagy valaki megcsinálná helyettem. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet Ezért irigylem úgy néha a TV Paprikásokat. Sokszor minden oda van már [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Úgy tűnik nem tudok rövid címeket kitalálni mostanában Múltkor vett anyám húst, és hozzá volt a sertésszűz is, ami neki épp nem kellett. Kérdezte mit csináljon vele. Mondtam, hogy fagyassza le, majd én összehozok belőle valamit. Most pont jól jött. A spárga volt a másik alapanyag, amit vettem, de akkor még nem tudtam mit csinálok [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Hű de hosszú lett Na nem gond. Úgy tűnik a betegség jó hatással van rám. Elhatároztam, hogy a diétázás és a fogyás miatt a héten minden nap készítek magamnak valami finomat. Hétfőn és kedden japán ételeket csináltam, azt egyelőre nem blogolom, mert lehet, hogy lesznek valamelyik újságban. De ha valaki kíváncsi rá, akkor megsúgom a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Már eléggé elkezdett virágozni a snidling, de azért még bőven találok közötte szép szálakat, amik egy jó kis bögrés sütiben is igen finomak Csak így magában kevésnek találtam, így jött az ötlet, hogy egy kis sajtkrémmel dúsítom. Jót tett neki

Egész bejegyzés elolvasása »

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.