Tegnap megvolt a napi jócselekedetem is. Segítettem egy vak lánynak. Mondjuk már nem először, mert a munkahelyem közelében lakik és sokszor összefutok vele. De engem mindig megdöbbent, hogy az emberek mennyire leszarják egymást, amikor valakinek segítség kell. Nem akarok erre olyan sok sort “pazarolni”, gondolom senkit nem érdekel, de az én blogom és azt írok bele, amit akarok 😛
Végeztem már a munkával, mentem a busz felé. Ezt általában a plázán keresztül szoktam. Már mentem kifelé, amikor felfigyeltem egy kutyára. Aztán rögtön láttam, hogy a lány vakvezető kutyája. Nagyon aranyos, talán fél éve kaphatta, mert eddig csak (azt hiszem) a barátjának volt. Szóval lelassítottam, mert elég tanácstalannak látszott. Bement az egyik boltba, kijöt, visszafordult, megint be, megállt. És senki oda nem ment volna, hogy hova szeretne menni, segítsen-e. Mindenki jól megnézte aztán továbbment. Gyorsan utánamentem, megkérdeztem melyik boltot keresi. Mondtam majd segítek, mert a másik irányban van. Szegény lány már nagyon össze volt keveredve, meg úgy emlékezett, hogy a 2. bolt a papírbolt, de az a 3. Elkísértem őket addig, nagyon megköszönte. Aztán állt még egy kicsit a bolt előtt, az emberek körülötte, persze most is csak álltak és bámultak, de aztán be tudott menni. Pár perc múlva még visszanéztem, hogy minden oké-e, de akkor már láttam, hogy az egyik eladóval beszél. Akkor megnyugodtam és mentem a buszra, mert már majdnem elindult.
Most ezt nem azért írtam, mert hogy én milyen fasza csaj vagyok meg minden, csak hogy lássuk, az emberek mennyire nem törődnek egymással. Ez tegnap nagyon felhúzott. Jó, persze rengeteg ellenpéldát is láttam erre, csak ilyenkor mindig eszembe jut, hogy legközelebb talán én leszek az, aki segítségre szorul és majd engem fognak levegőnek nézni. És ez rossz érzés.
Közöny
június 5, 2009 Készítő: Araniel
Tudod, ha erről írsz, az is azt jelzi, hyog igenis jó ember vagy….én is naponta nézem az emberek közönyét…múltkor barátnőm pofára esett, szó szerint, abban a kurva melegben, mert megszédült…mi történt? Az emberek kiröhögték, csak a szomszéd boltos srác rohant ki, hoyg mi történt, mert bent is lehetett hallani a csattanást!!!! Az segített fölállni, meg hasonlók…hát a pofám leszakad, én is a múltkor összekapartam egy nénit, miközben haladtam az utcán, és az szegéyn meg ott agonizált a járdán..egy cseszkere bunkó se kérdezte volna meg,hogy mi van….felkapartam, aztán ár jött a férje, hogy jaaaj, de köszöni, csak a taxira vártak, orvoshoz mentek..mondtam, nézzenek be a sebészetre is akár….Taxiba be, haladás tovább munkaügyben…nyócker, Bp, 2009.
Sajnos egyre többet találkozni ilyennel, ma már a terhes nőt is leszarják amikor egy órát kell állnia a buszon, mert a hülye tinik – iskola, banda ilyesmi – inkább leülnek és ökörködnek, ráadásul van amikor még bele is kötnek az emberbe csak úgy és nem csak a tinik hanem a felnőttek is.
Ezért nem megyek soha reggel a diák busszal. Annyi sok surmó kis paraszt van ott, hogy hányok tőlük, ha meghallom őket beszélni. Bár mindenhol vannak már -___-
Egyszer én is odamentem segíteni egy vak lánynak, az egyik kolit kereste, mondjuk nem tudtam, hogy hol van, de belémkapaszkodott, és elvitette magát. ^^” Mondjuk ezt még meg is értem, de olyan fura dolgokat motyogott magának, kicsit ijesztő volt. O_____O