Most egy vendégcikk fog következni, méghozzá Shearertől. Nagyon rákattant mostanában a csípős paprikára, és úgy gondolta megoszt veletek pár érdekes infót róla 🙂
Mindennek megvan a maga mértékegysége, skálája. Ahogy a távolságnak a méter, vagy a fény erősségének a lux; úgy a paprika csípősségét is mérik. Külön mértékegységet ugyan nem kapott, hanem a különböző paprikák „erejét” egységekbe határozzák meg, az ún. Scoville skálán. Először is, miért is csíp a paprika? A válasz egyszerű, a benne található hatóanyag, a kapszaicin miatt. Amúgy maga a növénycsoport is erről az anyagról lett elnevezve, latin nevük Capsicum. A kapszaicin mérésére az eljárást Wilbur Scoville dolgozta ki, közel száz évvel ezelőtt, még 1912-ben. A skálát is értelem szerűen róla nevezték el. Nem akarok senkit sem hosszasan untatni mindenféle tudományos, kémiai dologgal, mert nem maga a mérés az érdekes, hanem maguk a növények. Az alábbi pár bekezdésben elmondom, hogy egyes paprikák a skála szerint mennyire csípnek.
Nulla egységnek, vagyis egyáltalán nem csípősnek tekinthető egy sima zöldpaprika, vagy mondjuk egy kaliforniai paprika. Mindjárt itt megjegyezném, hogy a skálán nem csak paprikákat mérnek, hanem mindent ami csíp, mint pl. a bors. Szóval a nulla érték az egyáltalán nem csípős, a felső határ viszont a vegytiszta kapszaicin, amit 15-16 millió egység erősségűnek definiál a skála. A két véglet között számos növény található, bár még a világ legerősebb paprikái is roppant messze vannak csípősségben a tiszta kapszaicintől.
Magyarország = paprikaország, ezt mindenki tudja, de mennyire is erősek a mi paprikáink? Szeretünk azzal hencegni, hogy a magyar paprika erejének nincs párja a világon, de ez abszolúte nem igaz. Az enyhén csípős paprikafajtáink 500-1000 egység erősségűek (SHU), a legerősebbek pedig olyan 8000 körül találhatóak. Ez egyáltalán nem rendkívüli erősség (bár az erre érzékenyebb emberek már ezt is képtelenek elviselni), a jalapeno vagy a guajillo chilik is hasonlóan erősek. Ellenben a híres-hírhedt serrano chili, a cayenne bors vagy a tabasco erőssége egészen a 20000-50000 SHU között mozog, vagyis közel tízszer olyan erősek, mint mondjuk a cseresznyepaprika. De ez még mindig messze nem a jéghegy csúcsa.
A thai chili akár több, mint 100 ezer SHU is lehet, ezt szerencsém volt már megtapasztalni, ugyanis hat „bokornyit” is nevelgettem idén. Magában fogyasztva elképesztően erős, én nagyon jól bírom a csípős ételeket, de kettőnél többet képtelen voltam egy étkezés folyamán elfogyasztani, utána még közel fél óráig a pokol lángolt a számban, és még órákkal később is éreztem a gyomromban. Aki érzékeny az ilyesmire az tartózkodjon még az érintésétől is, amúgy hosszas gyomorégést okozhat. Fontos megjegyezni, hogy ilyen paprikák nyers fogyasztása után azonnal mossunk kezet, mert ha esetleg paprikás kézzel szemünkhöz, orrunkhoz nyúlunk, akkor roppant kellemetlen élményekben lehet részünk.
Sokáig a világ legerősebbjének tartották a habanero chilit (100K-350K SHU), ami számos egyéb híres paprikával egyetemben (pl. Madame Jeanette, jamaicai chili, rocoto, stb.) valóban elképesztően erős. Ezek többsége idehaza nehezen beszerezhető (bár különböző habanero paprikákat szerencsére lehet kapni), és termesztésük is nehézkes, az éghajlati adottságok miatt. Az ún. Red Savina a habanerók királya (királynője?), erőssége meghaladhatja az 580 ezer SHU-t. Csak emlékeztetőül: a legerősebb magyar paprika 8 ezer SHU volt, tehát kb. ez hetvenszer erősebb. De még ennél is félelmetesebb az ún. királykobra chili, a naga jolokia (szellempaprikaként is ismert), ami akár egy millió SHU erősségű is lehet! Eme növény erejére az Indiai Védelmi Minisztérium figyelt fel, valószínűleg egy újfajt gázspray kifejlesztése közben.
shearer
Én se nagyon tudok mást hozzátenni. Ez így van. Múltkor…jó múltkor vettük pár thai chilit az Ázsia Bt-ben, a magokat megtartottuk, és onnan nevelgettük a palántákat. Vagyis Shearer, meg apám. Nekünk is lett jópár bokorral 😀 Szóval aki szeretne igazi házi chilit, az nyugodtan próbálja ki, ki fog kelni…és termést is hoz.
Köszi, ez jó cikk volt! 🙂 Én is szeretem a csípőset (na nem a kegyetlen erős félét) és érdekes így tudományos oldalról nézni. Másfelől amúgy is kalocsai vagyok. 😀
Érdekes írás volt. Bár maga a kapszaicin ismerős még szerves kémia óráról.
Én szeretem a csípős dolgokat, úgyhogy lehet elkezdem majd egyszer a nevelgetést 🙂
Azért kicsit tördelhetted volna a bejegyzés szövegét, most hogy néz ez ki? 😛
Ha meglátja egy tipográfus azonnal a kardjába dől. 😀
És szerinted majd pont nézi egy tipográfus a blogomat? 😛 Nekem jó így 😛
Mindjárt szólok Sly-nak, és még a fehér színt is szétfikázza. 😀
Le lehet szállni rólam 😛 Ez az én blogom 😛
Szóval a kedves olvasótáborod le van tojva? Mi szenvedjünk?
Akkor olvasgasd csak Te! 😛 😀
Na neked csitt legyen ott 😛
Ez az, bojkottáljuk Araniel blogját! 😀
Kitiltalak titeket vazze 😛
Mínusz két olvasó…
Mennyi is marad? 😛
Bekaphatod a fülemet 😛
Na igen, tényleg jó a cikk, én is múltkor olvastam utána a Wikipedián, hoyg miben is mérik, hoygan is néz ki ez a Scoville-skála, lévén a haveri körben már sportot űznek a “kibírjajobbanazerőset” macsósági vetélkedésből….lsd. Da Bomb, meg hasonlók…én is egész jól bírom, sőt, imádom a csípőset, csak mikor már keserű és íze sincs, csak leég a nyálkahártya a szádról, a torkodról, a gyomorfaladról, meg másnap máshonnan..na aaaazt már hülyeségnek tartom…
Javaslom a barátaidnak az Ászia Bt. mexikó polcát. Olyan chili keverékek vannak ott, hogy csak na. Egy pici kis üveg és 6-8 ezer ft. És rá van írva, hogy szembe, bőrre, gyerek közelébe ne kerüljön. Szóval képzelhetitek 😀 És mindezt csinos pókkal, tölténnyel és egyéb érdekességekkel díszített üvegekben. Ütős lehet.
Hm… ez jól hangzik. Lehet ki kellene próbálni. 🙂
Amúgy amit mi használunk hébe-hóba, az is valami ilyesmi. Rendes szárított darált chili. Eredetileg kis chilik voltak, csak ledarálva használhatóbb volt. Arra már nem emlékszem, hogy mi is volt a márkája. Mindenesetre egy késhegynyi bármibe elég belőle. 🙂
NEM AZ A LÉNYEG HOGY NÉZ KI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Érdeklődni szeretnék hogyan lehet a paprika név szerint dorset gaga Kapszaicin tartalmát növelni milyen talaj klíma kell neki ha valaki tudja kérem írja meg nekem .
Krisztián
Lentebb olvastam a ki mennyire bírja az erőset macsósági versenyről… Ez nem minden esetben így van. Nekem pl nagy gond, hogy nem igazán érzem csípni a számban a paprikákat, ezért többet eszek belőlük. Utána viszont a tünetek, mint másnál csak többet ettem… 🙂 …hányszor megfogadtam már… 🙂 Éljen az erőspaprika!
Elek .egyétek mert aki teheti egészséges.Puszillak bennetek.TATA.