Végre elkészült. Alig tudtam kivárni azt a pár napot, amíg szépen megérett. De most elkészült. És olyan fincsik 🙂 Aki teheti, az szaladjon és szedjen egy kosárral, vagy többel. Főleg az akácból, mert az már szinte el is virágzott. Igaz, hogy ezek a szörpik nem lesznek olyan tömények, mint a boltiak, és többet is kell használni belőlük(legalább is az enyémből), de hát úgyis sokat csinál belőle az ember, és ezek IGAZÁN olyan ízűek, mint a virág. Szóval én csak bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki 🙂
Hozzávalók(virágonként):
3 liter víz
1 kg cukor
4 citrom
3 dkg citromsav(3 Dr. Oetker-es kis zacsi)
sok virág(én 44 bodzát és 73 akácot használtam…megszámoltam )
Forraljuk fel a vizet, majd keverjük el benne a cukrot. Hagyjuk szépen kihűlni az egészet. Addig foglalkozhatunk a virágokkal. Mivel faluban élek, erdőszélen szedtem a virágokat és sok eső is volt, így úgy döntöttem nem mosom meg őket. Most lehet fújjogni Féltettem a virágport és azt az isteni illatot, amit árasztottak. 5 literes üvegeim voltak, így féltem, hogy nem lesz elég. Ezért úgy döntöttem, helyspórolás végett leszedem a szárról a virágokat. Azt hiszem ezt jól tettem 🙂 A virágokat egyenként átválogattam(fú de untam a végére :P), leszedtem róla a húst(értsd: bogarakat), és leszáraztam őket. Így kerültek az üvegbe. A citromot megmostam, felkarikáztam és szépen rétegezve a virággal, a befőttes üvegbe tettem. Nagyon kis csinosan nézett ki 🙂 Miután ezzel megvoltam és kihűlt a cukros víz is, már csak össze kellett tenni a kettőt. A citromsavat feloldottam a vízben. Azt javaslom, hogy zacsinként tegyük bele, és utána mindig kóstoljuk meg, nehogy túl savanykás legyen. Eredetileg 5 kellene bele, én a bodzába 4-et tettem(később ezért ő még kapott 6 evőkanál cukrot), az akácba pedig 3-at. Max 3 szerintem elég mindegyikbe. De tényleg mindenki tegyen saját belátása szerint. Ha ez megvan, öntsük a lötyit a virágra, nyomkodjuk meg egy kicsit(már ilyenkor is nagyon finom volt), majd fedjük le. Mivel nekem nem volt tetőm, sima fóliával és befőttesgumival csináltam. Tegyük a spájzba, vagy egy hasonló helyre és érleljük még úgy 2 napig. Én hétfőn este tettem el és szerda este szűrtem le. Az előkészített és jól kimosott üvegekbe került egy késhegynyi kis nátrium-benzonát is.
Rengeteg receptet elolvastam, mire megtaláltam a nekem megfelelő változatot. És egy picit még azon is változtattam. Nem tetszett a 6 liter víz, vagy a több kiló cukor(oké, lehet, hogy attól szörpösebb, de megrémít, ha valamibe ennyi cukor kell), meg az ilyesmik. Ez most csak egy kiragadott példa volt, az 5 liter víz se tetszett 😀 Volt olyan recept, ami azt írta, hogy napos helyen érleljük, volt ami hűvöset írt. Na most akkor döntse el az ember, hogy melyik a jó 😀 Féltettem, hogy esetleg megbuggyan, így én a hűvöset választottam és teljesen elégedett is voltam vele.
Az eredeti recept innen van: http://joliejulie.blogspot.com/2007/05/bodzaszrp-bodza-dicsrete.html
Akkor most nézzük képekben 🙂
Jó sok virágot szedtem…és micsoda illatuk volt 🙂
Már készülődök.
Kész a virágok leszárazása. Jajj micsoda illatuk volt 🙂
Rákerült a 3-3 liter cukros-citromsavas víz is, majd lefedtem.
A végeredmény ^___^
Mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy ha van rá lehetősége, mindenképpen próbálja ki 🙂
jajj bodzaszörp… anyu is csinált eddig minden évben.. 🙂 imádom 😀
Én is, és az akácot is, talán azt egy picikét jobban is ^_^
Olyan fincsik lettek 🙂
Szép képek irigylem a géped és az akácszörpöd is 🙂
Köszi 🙂
Azért még bőven van mit tanulnom a gépkezelésről 🙂
Bocsika, most vettem csak észre a kommentedet, hogy elkészült a szörpöd. Istenien néz ki mindkettő!!!! Nekem is több kell belőle mint a bolti szörpből, de szerintem ez sokkal finomabb. Látom nem karamellizáltál hozzá cukrot, de ha sikerül még szedned virágot, egy kis adaggal feltétlen próbáld ki, mert nagyon finom lesz tőle.
Nekem már nem sikerült akácvirágot szedni, mert az időjárás tönkre tette, de jövőre kipróbálom.:)
Jövőre ki fogom próbálni 🙂 Idén már nem hiszem, hogy csinálok. Még vasárnap tettem még el egy kisebb adagot, de akácot már alig találtam. Jövőre előbb fogok gondolkodni 🙂
Épp most mondta anyám, hogy kolléganőjének is olyan receptje volt, amiben karamellizálni kellett a cukrot 😀 Rögtön eszembe is jutottál 😀
Az eso miatt olyan sokaig tologattam, hogy vegul lemaradtam rola 😦 De tavaly anyi bodzassorpot ittam, hogy nem is baj 😀
Viszont az akac az izgatja a fantaziamat 😀
Azt szeretném megkérdezni, hogy az akác virágot az üvegbe fürtöstől belelehet rakni vagy lekell csipegetni a virágot a fürtről?
Azt nem tudom, hogy lehet-e, de én lecsipegettem. Biztos, ami biztos:)
Most csináltam meg a bodza szörpöt, de többféle receptet is elolvastam és én megvariáltam, mert a bodzát és az akácot egybe érleltem össze, nagyon-nagyon finom lett. Egy különleges ízvilág jött ki belőle. Most készítettem először és mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyiket csináljam, így készítettem a karamellizált változatot is, de azt csak bodzából mennyei lett. Ajánlom kipróbálásra. Éva