Ha már szabadságon vagyok és végre valahára fél év után kaptunk Erzsébet utalványt is, jöhet a megérdemelt pihenés, így az ebéd szempontjából kicsit kényeztetjük magunkat és kipróbáljuk a Mester utca kifőzdéit. Amiből rengeteg van. De tényleg.
Sokan még mindig azt hiszik, hogy a Mester utcán nem lehet úgy végigmenni, hogy ne késelnék meg, rabolnák ki az embert, beszólogatnának neki. Én ugyan vajmi keveset jártam erre régebben, de mióta itt lakom és amiket hallottam róla, ez egyáltalán nem így van. Felteszem ennek nagyrészt a kerület rehabilitációja az oka. A Ferenc körút – Üllői út – Haller utca – Soroksári út által közrefogott terület hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Sőt, ha jól tudom, már a 90-es évektől kezdődött, de hülyeséget nem akarok mondani. Igaz mostanában eléggé visszafogottan mennek a munkálatok, hála kicsiny országunk és a világ fantasztikus gazdasági helyzetének, de azért így is halad a dolog…mégha egy reumás csiga sebességével is. Pl. velünk szemben pár hónapja fejezték be egy régi ház teljes felújítását, mellette majd elbontanak egy félig már lebontott épületet és az mellet most kezdték egy másik régi ház teljes felújítását. Valahol a Balázs Béla utca egyik kereszteződésében is hatalmas munkálatok folynak egy jó nagy házon. Szóval halad itt a munka, csak lassan. Remélem majd egyszer felénk is úgy néz majd ki minden ház, mint 3-4 utcával feljebb. Főleg a Gát utcában, az valami borzalom, bár az ott lakókhoz kétségtelenül illik.
Ennek köszönhetően a Mester utcában is rendkívüli módon folyik az élet. Nagyon szeretem ezt a platánokkal szegélyezett utcát, nyáron azért jó itt végigsétálni, mert jó árnyékos és hangulatos, télen pedig akkor szép, ha ki van világítva. És hát zajlik itt az élet. Megszámlálhatatlan üzlet van itt, ami szerencsére elég széles skálán mozog. Még egy posta kellene ide és teljes lenne az összkép. Főleg, ha nem kellene lemászni az ecserire, ha valamit nem tudtunk átvenni. De amúgy van itt minden, ami szem-szájnak ingere, vegyes boltok, zöldségesek, pékségek, hentes, szupermarket, különböző kifőzdék, kávézók, drogéria, és egyéb szolgáltatásokat nyújtó üzletek. Szóval tényleg alig kell az embernek kimozdulni ebből az egy kis utcarészből és megkap mindent, ami a mindennapi élethez szükséges. De tényleg…több minden van itt ezen a kb. 500 méteres szakaszon, mint egy egész faluban. És Budapest legjobb péksége is itt van. 🙂
Akkor most ejtsünk pár szót arról, hogy mi is ez a nagy Mester utca project.
Leegyszerűsítve: végig esszük a Mester utcát 🙂 Közben pedig kitérek az útközben lévő egyéb említésre méltó helyekre. Lehet, hogy nem lesz minden helyről külön bejegyzés, mert kínaiból van legalább három, gyros-os is van kettő stb. De igyekszünk minél több mindent kipróbálni (a lehetőségekhez és a pénztárcánkhoz képest), hátha így mások is kedvet kapnak hozzá, hogy a környéken járva betérjenek egy finom ebédre valamelyik kifőzdébe.
A nagy Mester utca project
július 31, 2012 Készítő: Araniel
Vélemény, hozzászólás?