Rendhagyó módon, most nem egy tipikus kifőzdét, vagy gyorséttermet fogunk bemutatni, hanem a környék egyik legjobb hamburgeresét, a Mester utca 46. szám alatti Black Cab Burgert.
A hely, ha jól emlékszem, akkor valamikor tavaly nyílt és szerencsére azóta egyre több ember fedezi fel magának és nem csak a környéken élők. Akárhányszor elmegyek előtte, mindig összefut a nyál a számban, olyan jó illatok szálingóznak ki a helységből. Ez főleg torna előtt és után gyilkos.
A hely a londoni taxikról kapta a nevét és ez a szín és formavilág mindenhol visszaköszön a faltól elkezdve a sültkrumpli csomagolódobozáig, nagyon hangulatos, egyedi megjelenést kölcsönözve a helynek. Maga az étterem nem túl nagy, négy asztal fér el, plusz egy hosszú, bárpult szerűség. Jó időben az étterem előtt is vannak asztalok, majdnem a duplájára növelve ezzel a hely befogadóképességét. A belső térben a fekete és a fehér dominál, a pultnál kiegészítve egy kis pirossal. Az asztalok üveglaposak, a székek pedig váltakozva feketék és fehérek, amik párnázottak és kényelmesek. Elsőre furcsa beleülni ezekbe a negyed köríves ülőalkalmatosságokba, de hamar hozzá szokik az ember. A benti hőmérséklet nagyon jó, nem volt melegünk. Emlékszem voltunk itt a megnyitás napján. Akkor még meg utána is egy darabig nagyon sokat kellett várni az ételre. Szerencsére ez már nem probléma, jól belerázódtak az ütembe. Az ételek mind előttünk készülnek, méghozzá egy nagy vaslapon. Itt grillezik meg a 100% marhahúsból készült húspogácsákat, a kolbászokat, a szalonnát, itt készül a grillezett hagyma is, valamint a hambikhoz és dogokhoz való zsemlét és kiflit is itt pirítják meg. A pultban kaptak helyet a hozzávalók is, üveg fedéssel, így a vendégek is láthatják, pontosan mi kerül a hamburgerükbe. Amint már említettem a húspogácsa 100% marhahúsból készül, a kiadagolás után már csak formázzák, sóval, borssal ízesítik és már megy is a forró grillre. Mindenképpen érdemes angol cheddar sajtot is kérni rá, amit a husira tesznek, így az csodálatosan ráolvad. Amit feltétlenül ajánlok a hamburgerekhez, az a sültkrumpli. Igazi házias, kívül ropogós, belül puha és krémes krumplit készítenek, ami kézzel szeletelt, így nem találunk benne kettő egyformát. Nagyon finom, nagyon-nagyon. 🙂 Italok terén se lehet panaszunk (már aki szereti az ilyet, én pl. nem), a szokásos felhozatal mellett ihatunk jófajta angol söröket és cidereket is.
Belső tér: ezt teljes mértékben kiveséztem, nagyon hangulatos, kényelmes székek, szuper dekorációk. Szép, tiszta, kellemes hely.
Választék: mivel ez egy hamburgeres, főként ezeket lehet itt kapni, de abból több fajtát. Ezen kívül van hot dog és saláták is.
Ár: amint azt az elején említettem, ez nem egy kifőzde, így az árak sem épp a legalacsonyabbak. Viszont mindenképpen megéri kipróbálni, mert az ízek mindenért kárpótolnak.
Ételek: hát ebben nincs hiba…a húspogácsa nagyon finom, a feltétek szintén, a zsömi egyszerű szezámmagos, de nagyon finom, amit kicsit meg is pirítanak, a krumpli pedig egyenesen pazar.
Araniel ebédje: normál cabbie burger normál sültkrumplival
Edmond ebédje: nagy cabbie burger normál sültkrumplival
Nagyjából mindent elmondtam már az itt kapható burgerekről, úgyhogy most konkrétan az ebédről írok. Ugyan a hamburger első ránézésre nem tűnik nagynak, de a benne lévő sok-sok finomságtól rendkívül laktató, pláne, ha eszünk hozzá egy adag isteni finom házi sültkrumplit. A husira került jó adag zöldség és szósz. Magában a húspogácsa kellemes ízű, szaftos, egyáltalán nem száraz, jól lehet érezni a hús ízét, amit a többi feltét sem nyom el, viszont együtt az egész tökéletes harmóniában olvad össze a szánkban. Amint említettem a krumpli jó fajta házi, ami kívül kellőképp ropogós, főleg a kisebb darabok, belül pedig finom puhák. Tökéletes kísérője a hamburgernek. A szószoktól kicsit eláztam, néhol kifolyt, de ha valakit ez zavar, fogja a hambi csomagolópapírjával együtt, így elkerülheti. Ha mégis összekenjük magunkat, semmi gond, mivel az étteremnek van mosdója, nyugodtak kezet tudunk mosni utána. Az ételekhez stílusosan fekete szalvéta dukál, de nem a sima egyrétegű éttermi fajta, hanem vastag, puha, jó anyagú.
Aki egy nagyon finom hamburgerre vágyik, és nem akar több ezer forintot fizetni érte, mint egyes helyeken, annak kötelező kipróbálni!
Norbi ápdét:
Ma kipróbáltunk két másik ételt is, hogy átfogóbb képet adhassunk a helyről. A szerencsés kiválasztottak a cab dog és a Black Cab BBQ csirkemelles csirkés burger voltak. Egy szóval: remek! Mindkettő. A dogban fehér grillkolbász van, szintén grillezve, ropogós pirított hagyma, a kifli szintén meggrillezve. Plusz még persze a többi szokásos hot dog kellék. Fú, nagyon finom így együtt. A csirkés hamburger olyan, mint a marhás, csak itt BBQ, vagy citromos-zöldfűszeres pácban érlelt csirkemell filé kerül a zsömibe. Ez is perfetto. Legközelebb górcső alá vesszük majd a salátákat is, de addig is aki teheti, látogasson el ide pár finom falatért.
Az ebéd egy normál és egy nagy cabbie burgerrel, két közepes krumplival 2900 Ft-ba került.
A vacsora 2 cab doggal, 1 nagy Black Cab BBQ csirkemelles csirkés burgerrel és egy szénsavas ásványvízzel 2550 Ft-ba került.
Értékelés 10/9
Edmond mondja
Kicsit még mindig neheztelek ugyan a helyre azért a sok bénázásért amit a hely nyitása utáni fél évben produkáltak, de mivel a kaja jó, és a személyzet is szimpi, szépen lassan azért csak megenyhülök, és néha betérünk ide egy-egy hambira, vagy hot-dogra, mert az is nagyon finom. Szóval a hamburger és a sültkrumpli kiváló, a dizájn úgyszintén, italok terén az autentikus sörök dicsérendő, a cider nevezetű lónyálakat viszont nem veszi be a gyomrom, de aki szereti az örülhet, mert az is van. Kár tovább ragozni: ez a kerület harmadik legjobb hamburgerezője.
10/8
HHZATOK KI HOGY LEIRATKOZTAM!!! Nagyon megksznm n hiba prblom sehogy sem megy.Alexandra Boda
Ezt most nem teljesen értettem 🙂
Melyik a legjobb burgeres, ha ez csak a harmadik? 🙂
Nem tudnám eldönteni melyik a leges legjobb a kilencben, de vagy Marika nénit vagy a Manga Cowboyt raknám az első helyre. Lényeg hogy a Black Cab csak utánuk következhet. 🙂
MIért csak harmadik legjobb? A Black Cab az első!!!!!! 🙂
Mert nem vagyunk egyformák 🙂
Csodásak ettünk eddig itt 🙂
Burgert egyedül csak a Bock bisztróban ettem jobbat, – a sültkrumpli viszont világbajnok, olyat még a Bock sem csinál. Megkóstolják itt az emberek és úgy járnak mint par…..csa az angolvécével. Soha többet nem eszik meg máshol a punnyadt, tröshedt, redvás fagyasztott krumplikat. Csak gratulálni lehet, hogy nem a kényelmesebb megoldást választották. Ha kicsit olcsóbb lenne a krumpli, minden nap enném!
Egyet értek. Black Cab-es krumplit mindenkinek!
Én a Bockban még nem ettem, ami nekem nagyon bejött, az a Friday’s-es volt…viszont 3000 Ft egyetlen hamburgerért, hát az azért nevetséges. Még jó, hogy kuponnal voltunk.
Sajnos a Bock burger valamivel 3000e felett van, de az más. Az egy költemény. Néha, mikor van rá keret, be kell tolni egyet. A Friday’s-essel sem említhető egy napon. Ha a Mester környékén tesztelsz, érdemes kipróbálni a Bakáts tér-Tompa utcai saroknál lévő kifőzdét. Nem nagy szám, de tisztességes alapanyagok vannak. Ott is az fogott meg, hogy friss krumplit sütnek és nem használnak ételízesítőt levesbe, főzelékhez. A Halkakas amit tesztelni készülsz, nem lenne rossz – de lerontja az összképet a fagyasztott krumpli. Viszon nagyon bejön a Vámház körút 14-ben lévő levesbár. A gyümölcsleves majdnem tökéletes és a többi leves is rendben. Semmi ételízesítő és pohárba mérik.
A Bock Burger vmivel több mint 3e, de az egy költemény. Meg kell kóstolni. A Frájdéjzest leveri rendesen. A Mester közelében van a Bakáts tér – Tompa saroknál egy kis kifőzde. Olcsó, semmi különös, de nincs delikátos, vegetás kókányolás és ott is friss krumpliból a rósejbni. Abból a kifőzdéből/étteremből már húzok is el, ahol a sült hal és a harcsapaprikás pangasiusból van, a fasírt nem frissen darált húsból, hanem maradékból és a krumpli fagyasztottból. A Halkakas amit tesztelni akartok, nem lenne rossz, de a fagyasztott krumpli lerontja az összhatást.
Az 1. hsz-edet spambe rakta a wp, de gondoltak kiteszem.
A Halkakassal eddig mindig befürödtünk, jó lenne most már tesztelni, de kicsit elveszi az ember kedvét a sok szarakodás. Erről a levesesről már olvastam az egy nap a városban blogon, azóta ki akarom próbálni, csak nem tudtam a címet, így múltkor nem is találtam, amikor arra jártam. Na majd ha megyek piacozni legközelebb.
A tippet meg köszi, remélem az is sorra kerül egyszer. Még valahol azt hiszem a Páva utcában bukkantunk egyre, meg egy lángosos van a rendelő közelében, de csak 3-ig van nyitva én meg addigra nem érek haza péntek kivételével. De majd azt is beiktatom egyszer.
Szia,
ha a Mester u vonzáskörzetében nézel éttermeket, és nem feltétlenül vagy “húsos” egyszer próbáld ki a Dr Hummus-t a Tűzoltó u 66. alatt, szívesen olvasnék róla 🙂
Üdv
Igen, néztem már, én szeretem az ilyeneket, csak párom nem rajong érte annyira 🙂 De most főleg a magyar helyekre akarunk ellátogatni. Ezért nem fogok írni a kínaiakról és a gyrososokról, pedig van belőlük sok az utcában.