Újra visszatérünk a Mester utcába, mégpedig a 26. szám alatti Mester gyorsétterem és kávézóba. A gyorsétterem szótól nem kell megijedni, egy nagyon jó kis kifőzdéről van szó.
A hely egy újépítésű társasház utcafrontján található, nagy ablakokkal, jó időben az étkezde elé kirakott asztalokkal, így már messziről felhívja az ember figyelmét, itt bizony az étkezésé a fő szerep. A belső tér elrendezése nagyon szerencsés, mivel a kiszolgáló pult hátul van, így meglehetősen sok hely marad az asztaloknak. Talán ezen a helyen volt a legtöbb asztal, így férőhely is, plusz még a kintiek. A hely légkondicionált, ami külön örvendetes. Bár én ottlétünk alatt meglehetősen izzadtam, mert az ablak mellett ültünk, ahol épp rám sütött a nap. Miközben ebédeltünk épp olimpiás kézimeccs ment a tv-ben, ugyanis az is van, de gondolom máskor is be van kapcsolva. Az asztalokon, vagy az evőeszközös pulton találunk kancsóban vizet is. Ezt nagyon szeretem az ilyen helyekben, mert van, ahol egy fél menü árába kerülnek az italok. Nagy táblán krétával fel van írva minden étel árral együtt, plusz még a pultban is láthatjuk őket, így a választás nem okoz gondot. Van menü is, két fajta. Sajna az általam kiválasztott elfogyott, mire odaértünk, de tudtam választani mást a többi étel közül. Nagy meglepetésemre ez sem került sokkal többe, pedig lelki szemeim előtt már láttam, hogy több ezer ft-ot itt hagyunk majd, de szerencsére nem így történt, aminek nagyon nagyon örültem. Azt nem tudom, hogy külföldi tulajdonban van-e az üzlet vagy sem, de az biztos, hogy a pénztárnál egy csíkszemű állt. Ezen kicsit meglepődtem, de ha mégis az övéké, akkor elismerésem, mert jó helyet csináltak.
Belső tér: túl sokat nem lehet erről se mondani, egyszerű, a célnak teljesen megfelelő, pozitívum, hogy a belső tér nagy, sok asztallal, van légkondi, tv, szóval panaszra nem lehet ok.
Választék: meglehetősen sokféle étel közül választhatunk, mindenki talál az ízlésének megfelelőt.
Ár: ez teljesen korrekt, talán 700 ft a legdrágább étel (mátrai borzaska köret nélkül), de bőven össze tudunk válogatni olyan ételeket, amikkel ennél olcsóbban kijövünk. A köretek, egységesen 250 ft-ba kerülnek (a tükörtojás kivételével), ez örvendetes, vannak olyan helyek, ahol ezért még külön elkérnek akár 3-400 ft-ot is.
Ételek: nem érheti szó a ház elejét, az ételek finomak, az adagok megfelelőek.
Araniel ebédje: májgombóc leves, gombapaprikás nokedlivel
Edmond ebédje: gyümölcsleves, chilis bab, 1 szelet kenyér.
Sajnos mikorra odaértünk, addigra elfogyott az a menü, amit én kinéztem, ha jól emlékszem vadas volt, így kénytelen voltam az étlapról választani. Szerencsére nem volt nehéz dolgom. Májgombóc levest már nagyon régen ettem, így erre esett a választásom. Kimondottan finom volt. azt mondjuk nem tudnám megállapítani, hogy a gombócokat is ők készítették-e, de nem is érdekes, mert az egész leves finom volt, ráadásul jó sűrű is, nem sajnálták belőle a cuccot. A gombapaprikástól kicsit tartottam, de szerencsére alaptalan volt a gyanúm. Jó sűrű, szaftos, gazdag ízű ragut kaptam, kellő mennyiségű tejföllel és fűszerekkel. A nokedli az nokedli, semmi extra, de jól ment a paprikáshoz. A gyümölcslevesbe is belekóstoltam, nagyon finom volt, jó ízű és vegyes gyümölccsel készült, ami kifejezetten jót tett neki. A chilis babról szintén csak pozitívumot tudok mondani, finom volt és kimondottan nagy adag…mármint nekem. Összegezve azt mondhatom, hogy teljesen meg vagyok elégedve a hellyel, negatívuma, a nem sokkal mellette lévő hamizóval egyetemben, hogy „messze” van tőlünk.
Az ebéd egy menüvel (leves+főétel), egy levessel, egy főétel+körettel, egy szelet kenyérrel 1950 Ft-ba került.
Értékelés 10/7
Edmond értékelése
Elég régen jártam itt legutóbb, talán már egy éve is volt. Akkor még rendre tömve volt a hely, most a közeli konkurencia miatt azért enyhült a zsúfoltság. Meglepetésként ért, hogy mennyivel finomabb lett az étel! Régen sem volt rossz, inkább csak átlagos, de most kimondottan finom volt. Különösebb negatívumot nem tudok felhozni a hellyel kapcsolatban, talán csak annyit, hogy mint sok másik helyen, úgy itt is elég hamar elfogy a menü, szóval a későn ebédlőknek ez nem igazán kedvez.
10/8
Vélemény, hozzászólás?